Egy habos-ropogós málnakrém a visszatérés örömére :-)

Itt vagyok :-)



Van jó néhány régebbi recept a tarsolyomban, amik valamiért még nem kerültek fel az oldalra. Gondoltam az alkotói szünetben majd ezekhez nyúlok. De aztán olyan hosszúra sikeredett a kihagyás, hogy úgy éreztem, egy kakukkfüves-szezámos vajkrém már nem enyhíti a tátongó űrt :-))) (Pedig isssssteni, tényleg felteszem majd!) Volt egy jolly jokerem, egy tonkababos trüffel, de egy idő után már ezt is kevésnek éreztem. Egyszerűen nem jött az ihlet, hogy ideüljek pötyögni.

Hogy miért tűntem el? Tulajdonképpen kapóra jött most nekem a nyár, simán ráfoghatnám erre. Ilyenkor sok blog szünetel. De nem ez történt. Nézzük:

Elköltöztünk. Több, mint 600 km-rel arrébb. Nyűg, idegeskedés, bizonytalanság, stressz... Az életünk nagy része, mivel nem tudtunk mindent elhozni, dobozokban, otthon, a családnál (3 különböző helyen!). Itt jegyezném meg, hogy a konyhám is. Mostani lakhatásunk a munkahelyünk biztosítja. Ez egy 2 főzőlapos (amolyan rezsó-féle...) konyhát jelent 3 edénnyel (időközben 4 lett, jupí :-D) és egy icipici hűtővel, amiben rendes fagyasztó sincs. Csak egy kis fakk, de az is egyre jegesebb, azt hiszem, egyszer "benő", és nem fér már bele semmi... Hogy mit kaptunk még az új lakással? 2 lakótársat. Én meg nem szeretem, ha főzőcskézés közben átjárnak rajtam, gyakran még a páromat is kiküldöm, ha alkotok, ezúton is elnézést kérek tőle ;-) Gondoltam sebaj, majd a boltban megjön a kedvem. Hát nem jött... Míg Magyarország teng a gyümölcsben, hát,... Ausztria nem :-( Mostanra úgy-ahogy rendeződött a kínálat, csak az árak elég húzósak. Nem azért, mert nem futja, de egyszerűen nem esik jól a dinnye, ha kilója egy euró :-D 250 gramm eper 2-3 euró. Pazar, mi? Ha már a boltnál tartunk: Közel s távol egy darab spar áll rendelkezésünkre. Bár azt is hozzá kell tennem, itt sokkal több saját márkás reform terméket tartanak! Sőt, itt még saját márkás creme fraiche is van, amit otthon vadászni kell, még Pesten is. Hazautaztunk pár napra, felhoztam egy-két konyhai eszközt (és alapanyagot, hisz az sem utolsó, ha van kéznél ez-az...). De az ihlet nem jött.

Tegnap aztán belemerültem egy regénybe, ami egy gasztroblogger lányról szól... Éreztem, ahogy jön a "főzniakarás" :-) Ezt gyorsan megfejeltem a Julie&Julia c. filmmel, hogy tutira mehessek, ma bizony készül valami. És megtörtént :-) Bevásárlásnál megláttam egy müzlis dobozon egy pohárkrémet. Megtetszett. Persze a desszertemnek már köze nincs a dobozon lévőhöz, de ihletnek jól jött. Tébláboltam, de mégis magától vitt a lábam a polcokhoz. Bepakoltam a hozzávalókat, majd hazaérve azonnal nekiláttam. Sikere volt :-) Ezután, hogy biztosabban érezzem a "most-aztán-tényleg-nekiállok-rendesen-blogolni" szelét, arculatot váltott a kis oldalam, most pedig itt ülök egy pohár borral, készen arra, hogy megtörjem a jeget ;-))))

Bocs a meséért, főleg, hogy nem szoktam ilyen hosszan személyes dolgokról írni. De látnotok kell, most kicsit nomádak a körülmények. Ja, a főzőlapnál nem is említettem: sütő is van, 3 emelettel lejjebb, egy közös konyhában. Ez is érdekes lesz, de ígérem, akkkkkor is sütök majd valamit ;-) És majd hozok játékot is, nyereménnyel, meg minden... Kárpótlásul.

Még egy korty bor, egy pillanat, és hozom is VÉGRE :-) a receptet ;-)

Könnyű, habos, 5 perc alatt kész... Én málnával készítettem. Azt gyanítom, otthon már nem kapni, de én itt még hozzá jutottam. Természetesen bármilyen más gyümölcsből elkészíthető, ha keményebbet, pl. barackot használunk, érdemes előtte leturmixolni vagy botmixerrel összezúzni, mert azt nem fogja elvinni a robotgép...


Hozzávalók:
  • 1,5 deci tejszín - bár a krémem pihekönnyű lett, de azért látszik, hogy nem jutottam Cserpes tejszínhez :-)
  • 125 gramm málna (vagy más gyümi)
  • 125 gramm creme fraiche (ha nincs, és mascarpone-t használnék)
  • 1 ek. xilit (el is hagyható)
  • ropogós müzli (Ha lehet, cukormenteset válassz, a kétbetűs drogériában pl. kapsz rizssziruposat - én csak nádcukros biomüzlihez jutottam, de ezt most elnézem magamnak. Az is csoda, hogy itt ilyet lehet szerezni :-)


Elkészítés:
  • Pár szem málnát tegyünk félre, díszítéshez...
  • A (jól behűtött!) tejszínt (magas fokozaton!) kemény habbá verjük.
  • Ezután a robotgéppel kicsit felhabosítjuk a creme fraiche-t, majd több részletben hozzákeverjük a málnát. Nem kell teljesen homogénre. Mivel puha, elviszi a robotgép. Ízlés szerint édesítsük. nekem 1 ek. xilit bőven elég volt, nem szeretem a gyümölcsöket elnyomni - és nem is kell őket ;-) (Azért ez a sorrend, mert így tiszta géppel nyúlunk a tejszínbe, míg a másik egyvelegbe tökéletesen megfelel a tejszínes robotgépkar. Egy kis mosogatás-spórolás... :-D)
  • Ezt a masszát 2 részletben adjuk a tejszínhabhoz. Egy széles spatulával vagy fakanállal dolgozzunk, laza, nagy mozdulatokkal. 
  • Ezután poharakba rétegezzük a desszertünket: krém, müzli, krém, a tetejére pedig a málnaszemek

Azonnal fogyasztható, de ha otthon nagy a meleg, be is hűthetitek ;-)

Jó étvágyat!







Megjegyzések

  1. Örülök, hogy visszatértél! Én is készülődök már egy ideje, az arculatváltásra és a visszatérésre is, már össze is gyűlt pár receptem. :-) A desszerted nagyon guszta, igazán finom lehet!!

    VálaszTörlés
  2. Drága Zsuzsa, neked jobb kifogásod van a "pihenésre"... :-) Ajánlom figyelmedbe a "Szerdán Habcsók" c. könyvet, az embernek megjön tőle a kedve. Semmi súlyos olvasmány, igazi lányregény ;-) Az arculatváltáshoz sok sikert, én már majdnem földöz vágtam a bloggert :-)))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése