Karácsonyi Isler

Nagyon szeretem, de eddig még nem készítettem. Igazán karácsonyira sikerül, mert fügelekvárt használtam hozzá. Keresgéltem az otthon hozott lekvárok között, hogy melyikkel töltsem meg a sütiket. Kezembe akadt egy üveg fügelekvár, úgy gondoltam, miért is ne, ezzel igazán ünnepi lesz a sütim. Eddigre persze már kész voltak a korongok. Ha előbb eszembe jutott volna, hogy "karácsonyosítsam" az islert, a tésztába is tettem volna Mézeskalácsfűszert. De már késő volt :-)


Kétféle csokibevonat készült, mert útközben kifogytam az étcsokiból. Két lehetőségem volt: 1) otthagyok csapot-papot, a csokiban úszó konyhát, és elmegyek csokiért a boltba; 2) szépen összetakarítok magam után, majd elmegyek a boltba, és 6-8 süti kedvéért újra összekenek mindent... Egyikhez sem volt kedvem :-) Tudom, hogy szoktak vajból és kakaóból is csokibevonót készíteni, én eddig nem próbáltam. Eljött az idő, ha nem sikerült volna, még mindig elszaladhattam volna étcsokiért. De nem kellett, jól ráéreztem a vajas bevonóra :-) Mindkettőt megadom a receptben, a mennyiségek az összes sütire elegek lesznek - de ez persze nem biztos, attól függ, mennyire vastagon kenjük meg őket. Válasszatok kedvetekre - de ne fele-fele, ahogy én tettem :-)


Előnyök-hátrányok...
A csokival fényesebb lesz a bevonat, és egyenletesebb is. Kutyulni sem kell. Ha elfogy, lehet újat készíteni, biztos, hogy ugyanolyan lesz.
A házi bevonó olcsóbb, sötétebb (így valahogy csokisabbnak is érzem :D), fotogénebb.



A mézeskalácsok kenésekor maradt felvert tojásom, nem akartam, hogy kárba vesszen, beletettem az isler tésztájába. Ha Ti is így jártatok, vagy ha szeretnétek tojásfehérjés édességet készíteni és a sárgának nem találtok helyet, akkor zutty bele! Az omlós tésztába egyébként én nem szoktam tojást tenni.



Hozzávalók 16 db kb. 7-8 centi átmérőjű sütihez:

Tészta:
  • 30 dkg teljes kiőrlésű liszt (nálam 20 dkg tönköly és 10 dkg rozs, mert útközben elfogyott a tönkölylisztem)
  • 20 dkg vaj
  • fél felvert tojás :-)
  • kb. 3 ek. méz (a lekvár és a csoki is édesít rajta, a tésztát nem kell eltúlozni)
  • (ha maradunk a karácsonyi islernél, tehetünk bele 1-2 kanál karácsonyi fűszerkeveréket is)


Töltelék:
  • kb. két dl házi lekvár, nálam füge

Csokibevonat 1:
  • kb. 20 dkg étcsoki
  • 4. ek. (olíva)olaj 

Csokibevonat 2:
  • 15 dkg vaj
  • 5-6 ek. kakaópor
  • 5-6 ek. méz



Elkészítés:
  • Omlós tésztát gyúrunk. Ha a kezünktől nagyon átmelegedne és ragadós lesz, tegyük picit hűtőbe.
  • Nyújtsuk ki, szaggassuk ki, 180 fokon süssük 8-10 percig.
  • A korongokat hűtsük ki teljesen.
  • Ragasszuk össze őket 1-1 teáskanálnyi lekvárral: tegyünk nagy teáskanálnyi lekvárkupacot egy korong közepére, helyezzünk rá egy másik korongok, nyomjuk össze őket.

  • Olvasszuk meg a csokit, tegyük bele az olajat - vagy olvasszuk össze a vajat, a kakaót és a mézet. 
  • Készítsük elő a következőket: 1 bögre, 2 kanál, sütőpapírral borított tálca. A gázt nem kapcsoltam le, a legkisebb fokozaton hagytam, így ha sűrűsödne a csoki, rá tudjuk tenni egy pillanatra, és újra szép folyós lesz :-)


  • Így mártsuk meg őket a bevonatban: Először a sütik oldalát vonjuk be: a mutató- és a hüvelykujjunkkal görgessük meg a sütik oldalát a csokiban. Ezután tegyük egy evőkanálra, a másik kanállal pedig csorgassunk csokit a tetejére. A bögre azért kell, hogy beletegyük a kanalakat, amikor használaton kívül vannak :-) Tegyük a sütit a sütőpapíros tálcára. Hagyjuk őket kihűlni. Én bevittem a fürdőbe és kinyitottam az ablakot :-) Hűtőbe is tehetjük, nekem nem fért be...


  • Először csak két kanállal szerettem volna bevonni, de olyan lassan ment az oldala, hogy elkezdtem a görgetős módszert - sokkal hatékonyabb ;-)
  • Frissen nagyon törik, másnapra jobban lehet már harapni :-)


  • A csokis edényeket, kanalakat semmiképp ne mossuk el azonnal! Forraljunk fel 2-2,5 deci zabtejet a csokis edényben, mártogassuk bele a csokis kanalakat is, a végén pedig öntsük bele a csokis bögrébe, amiben a kanalakat tartottuk - és élvezzük :-) Utána mosogathatunk...






Egészségetekre! Zárt dobozban tároljuk. Éjszakánként hűtőbe teszem, hogy a csoki ne olvadjon meg rajta - de napközben szem előtt van ;-) A képen látható hóemberes dobozt érte a megtiszteltetés :-)
















Megjegyzések

  1. Szia, Judit! Az islert sütöttem meg a Blogkóstolóra, most, egy napos késéssel sikerült közzétennem. Fincsi lett, köszönjük a receptet! Gerdi

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük a receptet,nálunk is van egy kis hóembermánia;-)Aranyos a stílusod,jó volt végigolvasni,minden jôt kívánunk:Zsuzsa

    VálaszTörlés
  3. Sütöpor nem kell bele? nem emlitetted. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nem, én nem tettem bele, de szabad a pálya :)

      Törlés

Megjegyzés küldése