Erdei gyümölcsös sült müzli

Anyukám ma azt mondta: "úgy szeretem olvasni a blogod". Megígértem neki, ma mindenképpen kap egy bejegyzést, amelyben megemlítem, hogy anyám szereti a blogom. Hát íme :-) Lehet ma már nem látja, de én megtettem amit ígértem. Jöjjön hát egy olyan recept, ami akkor készült reggelire, mikor unokáztak :-)



Nem terveztem posztolni, nem olyan lett mint vártam, külsőre legalábbis, de az íze és a körülöttem lévő hümmögés meggyőzött: Gyorsan lencsevégre is kaptam a dohányzóasztal szélén :-) Lássa hát ország-világ. És jól jegyezzétek is ezt fel, ugyanis nem igazán vagyok olyan rendes asszony, aki gyakran sütőben készíti a reggelit. Na, azt azért nem :-) Azt hittem, hogy olyan morzsasüti lesz mint a másik, csak vegán verzióban. De nem-nem. Nem áll össze a morzsa, mint a vajtól, inkább olyan "granolás". Ropogós, pergős müzlidarabok forró gyümölccsel körítve. A Billás magazinban eredetileg desszertnek szánták szerintem, mert a tálaláshoz vaníliafagyit írtak. Reggelire kicsit erős lenne ;-) 
A zabpelyhet nem mértem ki, a mérőpoharam lisztes felén mértem. Tehát tuti nem stimmel :-) Most gyorsan kiszaladtam megnézni, és átváltottam decire :-) Az is valami. Tehát bögrézd ki. Nem tudsz mellényúlni, morzsasüti, nem baj, ha nem vagy pontos.



Hozzávalók 4 főre:

  • 6-7 deci zabpehely
  • 15 dkg dió (darált és darabokra tört vegyesen)
  • kis marék mazsola (vagy más aszalt gyümölcs)
  • fél lime leve
  • 3 ek. olívaolaj
  • 2-3 ek. juharszirup, ízlés szerint
  • 30 dkg vegyes erdei gyümölcs (fagyasztott)


Elkészítés:

  • Az összes hozzávalót összeforgatjuk. A legegyszerűbb, ha mindjárt a tepsiben teszed, és így nem kensz össze mást. Más sem hiányzik egy reggeli után, mint edényeket, tálakat mosogatni. Ne feledd, így is van egy tepsid :-)
  • 170 fokon kb. 15 percig sütjük.


Jó reggelit, szép napot! (Kakaómra sok habot, hejj, kérek én jó Dadusnénim Angyalom...) - Tegye fel a kezét, akinek ez mond valamit! <3



Megjegyzések